KÖLTÖZÉSI ELŐKÉSZÜLETEK
Tisztelt Szülők, kedves Diákok!
Közeledik a nagy nap, augusztus 16-án, kedden iskolánk költözik! 17-19-én pedig jönnek a fészekrakó napok, belső rendezkedéssel, fúrás-faragással, takarítással. Miután nagyon sokféle tennivalót kell összehangolnunk, tudnunk kell, kire számíthatunk. Kérjük, a mellékelt linken mielőbb jelentkezzenek be, mikor és miben tudnak segíteni. A munka minden nap 9-16h között tart. Mindenki csapatban dolgozik majd, kijelölt vezetők irányításával. A munkára elsősorban szülők és gimnazisták segítségét kérjük, a kisebb diákok szülői felügyelettel jöhetnek. Kedden reggel még a Fő utcai épületben, a többi napon pedig a Mezőkövesd utcában találkozunk. Kérem, hogy ezen a címen jelentkezzenek/jelentkezzetek be, ki mikor tudna segíteni. A munkaszervezés könnyítésére a megjegyzés rovatba tüntessék fel, hány gyermek jön a családból (osztálymegjelölést is kérünk a név mellé), így nem kell egyesével kitölteni a kérdőívet, családonként elég egy. Aki szülő nélkül jön, az saját nevében töltse ki.
A segítők munkáját a nap folyamán üdítővel, süteménnyel, szendvicsekkel szeretnék meghálálni. Az ellátást Csernus Ági szervezi (06-20/226-41-53). Aki ezen a területen vállalna segítséget, nála jelentkezzen.
Szép nyarat kívánok:
Deák István
igazgató
Vissza a főoldalra








Aki “öreg diákként” jönne segíteni, az milyen osztályt írjon be?
)
Pop Leonardo (6.A. osztály), édesapámmal szívesen segítünk asztalos (fúrás-faragás) munkában, 2011.08.18-án.
Tisztelettel,
Pop Leonardo
Nagyon köszönjük felajánlásukat, továbbítom az igazgató úrnak, aki szervezi a munkálatokat.
Arendtné Salacz Nadine
A megjegyzésbe írja be, hogy öregdiák, de lehet, hogy a név alapján is tudni fogja az igazgató úr.
Üdv!
Sajnos mi szülők nem kaphatunk a munkahelyeinkről eltávot, de mehet -e segíteni valamelyik takarítós, fúrós-faragós napon egy agilis nagyi, egy 15 éves nagylány, mint nagytesó, és a felvett ötödikes, Tomi? (Némi irányítással hatékony összeállítás…:-))
Igen, minden munkás kézre szükség van. Ma minden bútor átjött a régi épületből, de még nincs minden a helyén, a tisztaságról nem is beszélve. Lassan elkészülnek a termek és ott minden bútort át kell törölni, felmosni, ablakot pucolni. Szeretettel várunk mindenkit, korra és nemre való tekintet nélkül! Ezen a héten minden napra jut még tennivaló.